A Skoda Auto lendületesen kezdte a 2025-ös évet: az első negyedévben 8,2 százalékkal, összesen 238 600 darabra nőtt az eladott autók száma a tavalyi azonos időszakhoz képest – derül ki a vállalat pénteki közleményéből. A növekedés fő motorját az elektromos és hibrid járművek iránti ugrásszerű kereslet jelentette: 36 900 darabot adtak el ezekből a környezetbarát modellekből, ami duplája a tavalyi volumennek, és már az összes eladás 15 százalékát adja.
A Skoda menetel – Európában az átlagnál gyorsabban
Az eredmények különösen figyelemre méltók annak fényében, hogy az európai autópiac eközben 0,3 százalékos visszaesést mutatott. Ehhez képest a Skoda 5,2 százalékos növekedést ért el a kontinensen, összesen 194 300 darab eladott járművel. Kiemelkedően teljesített az Egyesült Királyság is, ahol 23 százalékkal nőtt az értékesítés (22 600 darabra), míg Németországban 46 700 Skoda talált gazdára, ami 6,7 százalékos növekedést jelent. Csehországban, a márka hazájában 22 ezer autót értékesítettek – ez is szép, 8,6 százalékos növekedés.
A Skoda Auto vezérigazgatója, Klaus Zellmer hangsúlyozta: „Eladásaink a világpiacokon a tavalyi első negyedévhez viszonyítva 8,2 százalékkal növekedtek, ami magasabb növekedés, mint az ágazat átlaga. Az eredmény annál értékesebb, mert Európában és a világban is bizonytalan az autópiac” – idézte a vállalatot az MTI.
A cég bevételei 10,4 százalékkal nőttek, 7,26 milliárd euróra, míg nyeresége 2,1 százalékkal 546 millió euróra emelkedett.

Slágertermék az Elroq, élre tört az Enyaq
Az új, teljesen elektromos Elroq SUV meglepően sikeres rajtot vett: több mint 45 ezer megrendelés érkezett rá március végéig. Zellmer szerint ez meghaladja a vezetés várakozásait is. Az elektromos Enyaq modell eladása szintén megugrott: 45 százalékkal nőtt az előző évhez képest, és 20 200 darabbal zárta az időszakot.
A legnépszerűbb Skoda-modell továbbra is az Octavia, amelyből bár még mindig 49 400 darabot adtak el, ez 19 százalékos csökkenést jelent. Ezzel szemben a Kodiaq igazi rakétaként hasított: 32 százalékkal nőtt az értékesítése, 32 300 eladott példányig. A Kamiq is tartja magát: 30 700 darabbal a harmadik helyre futott be, 7,6 százalékos növekedéssel.

Új piacok, új lehetőségek
A cég új szerelőüzemet nyitott Vietnámban, ahol az Indiában gyártott modelleket szerelik össze a helyi piac számára – ez a lépés jól mutatja a márka globális terjeszkedési szándékát. Kínában viszont 20 százalékkal csökkent az értékesítés, mindössze 3000 autó talált gazdára.
A Skoda Auto tehát nemcsak a klasszikus európai piacon tartja magát, hanem stratégiai fejlesztésekkel is készül a jövő kihívásaira. A fenntarthatóság, a lokalizált gyártás és a technológiai megújulás jegyében az új hibrid és elektromos modellek továbbra is kulcsszerepet játszanak a márka sikerében.
Forrás: MTI / Fotók: skoda.hu
Kapcsolódó cikk: Utmutató az elektromos autó vásárláshoz – ezeket a szempontokat érdemes megfontolnod