Ma már néhány másodperc alatt készíthetünk egy fényképet, szerkeszthetjük, majd akár az egész világgal megoszthatjuk. 186 évvel ezelőtt azonban még maga a fényképezés számított technikai csodának. A magyar fotográfia napját augusztus 29-én ünnepeljük, méghozzá egy 1840-ben történt különleges bemutató emlékére.
Mikor van a magyar fotográfia napja?
A magyar fotográfia napját augusztus 29-én tartjuk. A dátum nem véletlen: 1840-ben ezen a napon került sor Magyarországon az első olyan nyilvános eseményre, amelyen fényképet, akkori nevén dagerrotípiát mutattak be.
A Magyar Tudós Társaság – a Magyar Tudományos Akadémia elődje – tizenegyedik nagygyűlésén Vállas Antal ismertette meg a közönséggel az akkor még egészen újnak számító eljárást. A korabeli beszámoló szerint két saját készítésű Daguerre-féle fényképet mutatott be a Nemzeti Kaszinó Duna felé néző termeiben.
Ennek az eseménynek az emlékére kezdeményezte a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége a jeles nap létrehozását. 2003 óta minden évben augusztus 29-én irányítják rá a figyelmet a magyar fotókultúra, a fotótörténeti örökség és a kortárs fotóművészet értékeire.
Mi történt 1840. augusztus 29-én?
Azokban az időkben még nem létezett fényképezőgép a hétköznapi értelemben, nem volt filmtekercs, és természetesen elképzelhetetlen volt, hogy valaki néhány másodperc alatt tucatnyi képet készítsen.
A fotográfia ekkor még valódi technológiai újdonságnak számított. Louis Daguerre fényképezési eljárását mindössze egy évvel korábban, 1839-ben tették nyilvánossá Franciaországban, és a találmány rendkívül gyorsan terjedni kezdett Európában. Vállas Antal 1840-es bemutatóján ezt az új technikát használta. A fennmaradt beszámolók szerint a Duna és a budai királyi vár látképét örökítette meg.
Érdemes belegondolni: alig egy év telt el a dagerrotípia nemzetközi bemutatása és a magyarországi nyilvános demonstráció között. A kor technikai lehetőségeihez mérten tehát meglepően gyorsan eljutott hozzánk az új találmány.
Kapcsolódó cikk: Jeles napok: A magyar kultúra napja
De mi az a dagerrotípia?
A dagerrotípia a fényképezés egyik legkorábbi, gyakorlatban is szélesebb körben alkalmazott eljárása. Nevét Louis Daguerre francia feltalálóról kapta. A kép egy fényérzékennyé tett, ezüstözött rézlemezen jött létre. A mai fotókkal ellentétben nem negatív készült, amelyről aztán tetszőleges számú másolatot lehetett előállítani: minden dagerrotípia egyedi kép volt.
Az eljárás időigényes és összetett volt, mégis forradalmi változást hozott. Az ember először tudta viszonylag megbízható technikai eljárással rögzíteni azt, amit a szeme előtt látott. Magyar vonatkozású érdekesség, hogy Petőfi Sándorról is dagerrotípia őrzi az egyetlen ismert fényképi ábrázolást. A felvételt feltehetően Egressy Gábor készítette az 1840-es évek közepén.
Ki volt Vállas Antal?
Érdekes módon a magyar fotográfia napjához kapcsolódó történet főszereplője nem fotográfusként vált ismertté. Vállas Antal 1809-ben született Pesten, és elsősorban matematikusként, fizikusként, mérnökként és földrajztudósként tevékenykedett. A Magyar Tudós Társaság rendes tagja volt, érdeklődése pedig jól mutatja a 19. századi tudományos élet sokoldalúságát.
A fényképezés ekkor még nem különült el olyan élesen a tudománytól és a technikától, ahogy ma gondolunk rá. A dagerrotípia egyszerre volt fizikai-kémiai kísérlet, technikai innováció és egy új vizuális kifejezési mód kezdete. Vállas bemutatója éppen ezért nemcsak a magyar fotográfia, hanem a technikatörténet szempontjából is érdekes pillanat.
A dagerrotípiától a telefonunkig
Ami 1840-ben még tudományos szenzációnak számított, ma a hétköznapjaink egyik legtermészetesebb része. A fotográfia története során a technika óriásit változott. A korai dagerrotípiákat követték az újabb fényképészeti eljárások, majd a negatívok és papírképek, a kisebb és könnyebben használható fényképezőgépek, a színes filmek, később pedig a digitális fényképezés.
Aztán a fényképezőgép beköltözött a telefonunkba. A fotózáshoz való viszonyunk is teljesen átalakult. Régen egy családi eseményről néhány kép készülhetett, amelyeket aztán albumokban őriztek évtizedeken keresztül. Ma egyetlen nyaralás alatt több száz vagy akár több ezer felvétel születhet.
Magyar fotográfusok, akik világhírűvé váltak
A magyar fotográfia története nem ért véget Vállas Antal kísérletével. Magyarország több olyan alkotót adott a világnak, akik alapvetően befolyásolták a 20. századi fotóművészet fejlődését.
Robert Capa, eredeti nevén Friedmann Endre a 20. század egyik legismertebb háborús fotográfusa lett. Képeivel a történelem olyan pillanatait örökítette meg, amelyek később a modern fotóriport meghatározó darabjaivá váltak.
André Kertész, azaz Kertész Andor a modern fotográfia egyik meghatározó alakja. Magyarország után Párizsban, majd New Yorkban alkotott, sajátos vizuális nyelve pedig későbbi fotográfus-generációkra is hatással volt. A Capa Központ szerint több mint hetven évet és három országot felölelő pályafutása során a modernista fotográfia egyik meghatározó vizuális nyelvét teremtette meg.
Brassaï, eredeti nevén Halász Gyula elsősorban Párizs éjszakai világáról készített képeivel vált híressé. Érdekes kapcsolat a magyar fotográfusok között, hogy André Kertész ösztönözte őt a fényképezésre.
Moholy-Nagy László pedig messze túllépett a hagyományos fényképezés keretein. A Bauhaus meghatározó alkotójaként a fotográfia mellett festészettel, filmmel, formatervezéssel és művészetoktatással is foglalkozott, miközben kísérleti fotográfiai eljárásokat is alkalmazott.
És a névsor itt természetesen még korántsem ér véget.
Miért fontos ma a magyar fotográfia napja?
A magyar fotográfia napjának célja kezdettől az volt, hogy erre az örökségre és a kortárs alkotók munkájára egyaránt felhívja a figyelmet. Már az első, 2003-as rendezvénysorozat is nagyszabású volt: az ország számos pontján és Erdélyben összesen 72 szakmai és művészeti programot szerveztek, köztük kiállításokat, előadásokat, fotótörténeti bemutatókat és vetítéseket.
A jeles nap üzenete pedig az okostelefonos fotózás korában talán még érdekesebb lett. Soha nem készítettünk ennyi képet, és valószínűleg soha nem láttunk ennyi fényképet sem. A kérdés ma már kevésbé az, hogy képesek vagyunk-e megörökíteni egy pillanatot, sokkal inkább az, hogy melyik pillanatot tartjuk valóban megörökítésre érdemesnek.
Kapcsolódó cikk: A szelfik térnyerése – így hódította meg a világot a szelfizés
