Miért érezzük néha azt, hogy csak sodródunk, miközben valahol mélyen tudjuk: az életnek célja van? Kivágó Róbert mentál tréner szerint mindannyian egy fejlődési játék résztvevői vagyunk – akkor is, ha nem tudunk róla. Első cikkében rávilágít, miért nélkülözhetetlen a küldetéstudat és az önbecsülés harmóniája a jóllét felé vezető úton.
„Nem emberi lények vagyunk, akik spirituális élményeken megyünk keresztül, hanem spirituális lények, akik az emberi létezés élményén haladnak át.”
(Maharishi Mahesh Yogi)
Mindenkinek van küldetéstudata, csak nem tudatos rá. A „Ki vagyok?”, „Miért élek?”, „Mi a létezés értelme?” típusú kérdések adják meg rá a választ. Mindenki csak a saját szintjén képes a megértésre. Mindenkinek a saját szintjéről jönnek a válaszok. (Nincs rossz válasz.)
Szerintem a földi létezés emberi küldetése: folyamatos fejlődésen keresztül egy magasabb szintű létállapot elérése. A földi létezés minden szereplője (állatok, növények, domborzati elemek stb.) egy evolúciós folyamat része.
Ez a folyamat tőlünk függetlenül létezik és működik. Tehát ha jelen vagyunk benne, a részeseivé válunk. A minket körülvevő szereplők – családtagok, munkatársak, gyerekeink, szomszédok stb. – mind részei a folyamatnak. A különböző szituációk, amelyekbe keveredünk, szintén szereplői ennek. Azt, hogy jól szerepelünk-e ebben a „stratégiai játékban”, az mutatja meg, hogyan érezzük magunkat. Mert az embert a negatív érzések, élmények terelik a fejlődés rendszerébe. Aki tudatos erre, az irányítója, aki nem, elszenvedője lehet ennek az evolúciónak.
Tehát a küldetésünk: saját magunk megfigyelésével a szenvedés nélküli létbe terelni magunkat.
Ez a harmónia, egység, a jóllét állapota. Ha ez létrejön, egy olyan pozícióba, létállapotba kerülünk, amiben mindig elegendő energiánk van mások segítéséhez is. Tulajdonképpen mindenhez elegendő energiánk van.
A folyamat része az is, hogy az embert a másik ember tudja leghatékonyabban támogatni a szerepeinkből adódó feladatokon keresztül. Pl.: szülő – gyerek, főnök – beosztott, feleség – férj stb.
Ennek a fejlődési folyamatnak tartó pillére az önbecsülés. Az önbecsülés a legőszintébb véleményem magamról. Ha rendben van, érdekesnek tartom magam. Vigyázok magamra, mert tudom, hogy ha rendben vagyok, akkor tudok értéket teremteni, például másoknak adni.
Ha nincs rendben, úgy élem meg, hogy nem érdemlem meg a jót. Tehát az önszeretet hiányában nem tudom magam megfelelően menedzselni a jóllét irányába. Ennek következtében energiahiány lép fel. Minél kevesebb az energia, annál nehezebb az előrelépés. Mert a fejlődési folyamat sohasem áll meg – bele vagyunk kényszerítve a létezésünkkel. Energiahiányos állapotban felborul a rendszer.
Harmónia helyett a félelemalapú szenvedés lesz úrrá rajtunk. (Agresszió, féltékenység, gyűlölet, harag stb.)
Ezért fontos a küldetéstudat és az önbecsülés harmonikus működésének megértése. Az elme tisztántartása, uralása.
„Aki nem uralja az elméjét, az rabja lesz a világ káoszának.”
A küldetés egész életünkben tart. Nem olyan, mint egy cél, amit ha elérünk, jöhet a következő. A küldetés csak az élet végével szűnik meg. Esetleg a figyelem iránya változik, de ezt – ahogy fent írtam – mindenkinél a tudatossági szintje határozza meg.
További gondolatok Kivágó Róberttől: sorsvezeto.hu
Kapcsolódó cikk: „Az elme a játszótér” – Beszélgetés Kivágó Róberttel, a mentális jóllét trénerével
