Nyár végén és az ősz közeledtével mintha hirtelen megszaporodnának a hívatlan vendégek a lakásban. A gyümölcsöstál körül muslicák köröznek, a konyhapulton hangyák vonulnak, az ablakon pedig megjelennek az első telelőhelyet kereső poloskák. Sokszor azonnal a rovarirtó spray után nyúlunk, pedig néhány faj esetében a tartós megoldást nem az irtás, hanem a táplálékforrás vagy a bejutási út megszüntetése jelenti. Nézzük meg, mit érdemes kipróbálni otthon, és mely népszerű praktikákban nem érdemes vakon megbízni.
Miért jelenik meg egyik napról a másikra ennyi muslica?
Elég néhány túlérett gyümölcs a konyhapulton, egy kevés kifolyt gyümölcslé vagy egy elfelejtett szerves hulladék, és rövidesen apró legyek jelenhetnek meg körülötte. A muslicák számára a túlérett, erjedő gyümölcsök és zöldségek különösen vonzóak, de a bor, sör, gyümölcslé és ecet vagy kávézacc is csalogatja őket. A nőstények az erjedő táplálék közelébe rakják petéiket, fejlődésük pedig megfelelő körülmények között rendkívül gyors: a teljes életciklus akár 8–10 nap alatt lezajlódhat. Nem meglepő tehát, ha néhány példányból rövid idő alatt látványos invázió lesz.
A legfontosabb lépés ezért nem a repkedő példányok levadászása, hanem annak felkutatása, hol szaporodnak. Nézzük át a gyümölcskosarat, a hagymát és burgonyát, vigyük ki a szerves hulladékot, mossuk ki a kukát, és öblítsük el a visszaváltásra vagy szelektív gyűjtésre váró üvegeket, dobozokat. Még egy nedves felmosófej vagy ételmaradékos palack is megfelelő környezetet teremthet számukra.
Az ecetes muslicacsapda tényleg működik?
Ez kivételesen nem csak egy interneten terjedő házi praktika. Egy kisebb pohárba vagy befőttesüvegbe töltsünk kevés almaecetet, majd adjunk hozzá egy-két csepp mosogatószert. Az ecet illata odavonzza a muslicákat, a mosogatószer pedig csökkenti a folyadék felületi feszültségét. A csapdát lefedhetjük kifeszített fóliával is, amelybe néhány apró lyukat készítünk. Fontos azonban tudni, hogy a csapda csak a már repkedő muslicák számát csökkenti. Ha közben a konyhapulton továbbra is ott marad a túlérett barack vagy a szemetes alján az erjedő ételmaradék, újabb generációk jelenhetnek meg.

És ha a mosogató környékéről jönnek?
Ha minden gyümölcsöt elpakoltunk, mégis újra megjelennek az apró legyek, érdemes a lefolyó környékét is megvizsgálni. A csövekben és lefolyókban felhalmozódó szerves anyag bizonyos apró légyfajok számára megfelelő fejlődési hely lehet. Ilyenkor nem elég valamilyen erős illatú szert egyszerűen beleönteni a mosogatóba. A lefolyó és a hozzáférhető részek alapos tisztítása, a lerakódott szerves réteg eltávolítása jelenti a fontos lépést.
Hangyák a konyhában, ne csak azt nézzük, hol vannak
A hangyáknál más stratégiára van szükség. Ha meglátunk egy vonuló sort a konyhában, ösztönösen letöröljük vagy lefújjuk őket. Ezzel az éppen látható dolgozóktól megszabadulhatunk, a kolónia azonban ettől még megmaradhat. Először azt érdemes kideríteni, miért járnak be.
A hangyákat különböző élelmiszerek vonzhatják, köztük az édességek és zsíros ételek is. Az élelmiszereket ezért tartsuk zárt dobozokban, rendszeresen töröljük le a konyhapultot, az állateledelt se hagyjuk indokolatlanul hosszú ideig elöl, a szemetes környékét pedig tartsuk tisztán.
Figyeljük meg azt is, honnan érkeznek. Egy ablakkeret melletti apró rés, repedés vagy vezeték mellett kialakult nyílás elegendő lehet számukra. Ha megtaláltuk a bejutási pontot. Ennek lezárása hosszabb távon sokkal többet érhet, mint a folyamatos irtás.
Nagyobb problémánál a megfelelő hangyacsalétek azért lehet hatékonyabb a kontakt spray-nél, mert a dolgozók a csalétket visszavihetik a kolóniába. Mindig az adott termék használati előírását kell követni, és különösen figyeljünk arra, hogy gyermek vagy háziállat ne férhessen hozzá.
Kapcsolódó cikk: Spájz- és kamrarendszerezés lépésről lépésre

Tévhit: ha látunk egy kerti poloskát, biztosan elszaporodott a lakásban
Ősszel egészen más okból találkozhatunk poloskákkal. Az ázsiai márványospoloska a hűvösebb idő közeledtével védett telelőhelyet keres, ezért ablakok, ajtók, redőnytokok és különböző rések mentén bejuthat az épületekbe. A lakásba húzódó példányok azonban télen nem szaporodnak és nem raknak petéket odabent, valamint az épületet sem károsítják. Vagyis ha januárban találunk egy poloskát a függönyön, abból nem következik az szerencsére, hogy valahol a lakásban egy egész kolónia szaporodik.
A poloskát azért inkább ne nyomjuk össze. Aki egyszer megtette, valószínűleg tudja, miért. A poloskák kellemetlen szagú váladékot bocsáthatnak ki, különösen akkor, ha veszélyben érzik magukat vagy összenyomjuk őket. A lakásban ezért praktikusabb összegyűjteni őket, vagy szükség esetén porszívóval eltávolítani. Nagyobb mennyiségnél a porszívóban is megmaradhat a jellegzetes szag.
A leghatékonyabb védekezés azonban már azelőtt elkezdődik, hogy bejutnának. Érdemes ellenőrizni a szúnyoghálókat, az ablak- és ajtókereteket, a redőny környékét, illetve a falon átvezetett csövek és kábelek melletti réseket. A mechanikai kizárást – vagyis a lehetséges bejutási pontok lezárását – a szakmai ajánlások is az egyik legfontosabb módszerként emelik ki.

A megelőzés sokszor hatékonyabb, mint az irtás
A házi rovarok elleni küzdelem egyik legfontosabb szabálya, hogy először azonosítsuk, mivel állunk szemben. A konyhában elsősorban az élelmiszerek megfelelő tárolásával, a szerves hulladék gyors eltávolításával és a rendszeres takarítással előzhetünk meg sok problémát. Ősszel pedig érdemes még a hidegebb idő előtt átvizsgálni a nyílászárókat és kijavítani a réseket.
Ha azonban a rovarok nagy számban, folyamatosan visszatérnek, nem tudjuk azonosítani őket, vagy például darazsak, csótányok, ágyi poloskák jelennek meg, a különböző házi praktikák helyett célszerű szakember segítségét kérni. A lényeg tehát nem az, hogy minden rovart ugyanazzal a spray-vel próbáljunk eltüntetni. Találjuk meg először azt, ami odavonzza vagy beengedi őket, mert sokszor éppen itt kezdődik a leghatékonyabb rovarirtás.
Kapcsolódó cikk: Nyári darázsinvázió: hogyan előzzük meg és mikor szükséges a darázsirtás?





