Húsz évvel az első film után nehéz úgy visszahozni egy kultikus történetet, hogy az ne csak nosztalgiára építsen. Az The Devil Wears Prada 2 pontosan ebbe a csapdába sétálhatott volna bele – de szerencsére ennél jóval többet próbál adni. A folytatás nem egyszerűen újrahasznosítja a jól ismert karaktereket és ikonikus beszólásokat, hanem megmutatja, hogyan változott meg a divatipar, a média és maga a munka világa az elmúlt két évtizedben. A kérdés inkább az: Miranda Priestly még mindig ugyanolyan félelmetes és releváns figura 2026-ban, mint volt 2006-ban? A válasz meglepően összetett.
Miranda Priestly már nem ugyanabban a világban uralkodik
Az első film egyik legnagyobb ereje az volt, hogy bepillantást adott a nyomtatott divatmagazinok zárt, elitista világába. A folytatás ezt a témát fordítja ki: Miranda már nem egy megkérdőjelezhetetlen ikon egy stabil rendszer tetején, hanem valaki, aki próbál túlélni egy teljesen megváltozott médiakörnyezetben. A digitális platformok, az influenszerek és az online tartalomgyártás korszakában a Runway magazin már nem ugyanazt a hatalmat képviseli.
Ezt a történetszál meglepően jól tükrözi, mert nem csak a divatról szól, hanem arról is, milyen érzés, amikor valaki lassan elveszíti a kontrollt egy világ felett, amit egykor ő maga uralt. Meryl Streep még mindig elképesztően erős Miranda szerepében: hűvös, manipulatív és elegáns, de most először látszik rajta némi bizonytalanság is.
Andy Sachs karaktere sokkal érdekesebb lett
Anne Hathaway karaktere, Andy, talán a film legnagyobb pozitív meglepetése. Az első részben ő volt a „kívülálló”, aki próbált alkalmazkodni a divatvilághoz. Most viszont már tapasztalt, magabiztos nőként tér vissza, aki érti a rendszer működését – de már nem akar mindenáron megfelelni neki. A film egyik legerősebb része pont az, ahogy Andy és Miranda kapcsolata megváltozik. Már nem mentor és asszisztens viszonyban vannak mint korábban, inkább két különböző generáció és gondolkodásmód ütközik a filmvásznon. Ezzel is egyedi dinamikát adva a mozinak. Emily Blunt karaktere, Emily Charlton is nagyobb hangsúlyt kapott, és talán ő testesíti meg legjobban azt a modern luxusvilágot, ahol már nem magazinok diktálják a trendeket, hanem globális brandek és online jelenlét.
A divat most is főszereplő – csak kicsit másképp
Az első film legendás kosztümjei után óriási elvárások voltak a folytatással kapcsolatban. A jó hír, hogy a látványvilág továbbra is erős. A ruhák most kevésbé „meseszerűek”, inkább modernebb, hordhatóbb luxust képviselnek. A film sokkal tudatosabban nyúl a fenntartható divat, a vintage darabok és a személyes stílus kérdéséhez. Viszont éppen emiatt néha hiányzik az a túlzó, extravagáns energia és elegancia, ami az első részt annyira ikonikus kultfilmmé tette. Kevés olyan jelenet van, amit valószínűleg húsz év múlva is idézni fognak.
A filmrendezők ennek ellenére is nagyon tudták, mire vágyik a közönség. Visszatérnek a jól ismert karakterek mellett, a feszültséggel teli Miranda-jelenetek, Nigel szarkasztikus megjegyzései és a divatvilág túlzó drámái. Stanley Tucci továbbra is az egyik legszórakoztatóbb figura a vásznon, és gyakorlatilag minden jelenetben ellopja a show-t. Ugyanakkor a film néha túlságosan óvatosnak érződik. Mintha nem mert volna teljesen új irányba indulni, nehogy elveszítse az eredeti rajongóit. Emiatt vannak részek, amelyek inkább egy hosszú reunion epizódra emlékeztetnek, mint valódi karakterdrámára.
Működik 2026-ban is Miranda világa?
Ez talán a legérdekesebb kérdés. A film próbál reflektálni arra, hogy a toxikus munkahelyi kultúra megítélése mennyit változott az elmúlt húsz évben. Ami 2006-ban „kemény, de zseniális vezetői stílusnak” tűnt, az ma sokkal problémásabbnak hat. Ettől válik igazán izgalmassá Miranda figurája. A film nem próbálja teljesen felmenteni vagy démonizálni őt, inkább megmutatja, hogy egy régi iskola szerint működő karakter mennyire nehezen találja a helyét egy új korszakban.
Az The Devil Wears Prada 2 nem akar művészfilm lenni, és nem is fogja felülmúlni az első rész kulturális hatását. Ez szinte biztos. Ellenben nem is bukik meg abban, amiben a legtöbb későbbi folytatás: van saját mondanivalója. Mondhatni nem csak eladja újra a nosztalgiát, hanem próbál reagálni arra, hogyan változott meg a világ. Egy mozit és egy pattogatott kukoricát tehát mindenképp megér!
Kapcsolódó cikk: IMAX vs. hagyományos mozi: tényleg ekkora a különbség?
